Az akita inu eredete egészen a 17. századig nyúlik vissza, nevét a Japánban, Honsu szigetén elhelyezkedő Akita tartományról kapta. Japán császárok kedvenc társállataként vonult be a köztudatba, így ragasztották rá a "királyi kutya" elnevezést is. Testfelépítésének és bátorságának köszönhetően félelmetes vadásszá vált, zsákmányai között szerepelt vadkan, jávorszarvas de még medve is.

Hazájában, Japánban kultuszt teremtett és a nemzet kutyájává vált. Szamuráj harcosok is tőlük merítettek bátorságot, így készültek fel az előttük álló küzdelmekre.
Később, hogy még agresszívebbé és ellenállóbbá tegyék, tibeti mastiffal és dán doggal keresztezték.

Az akita inu impozáns kinézetű, megjelenése tiszteletet parancsoló. Szügye és feje masszív, pofája medvére emlékeztető. Nagyon erős és tekintélyes fajta. A szukák átlagos marmagassága 61 cm, míg a kanoké 67 cm plusz-mínusz 3 cm eltérés megengedett. A szukák 30-35 kg, kanok 35-40 kg közözött mozognak.

Fizikális adottságai ellenére nyugodt természetű, remek őrző-védő kutya, családtagjait és otthonát mindenáron megvédi, a félelmet még csak hírből sem ismeri. Különlegessége a füle: kicsi, hegyes és háromszögletű fülei vannak, amelyek a fej két oldalán egyedi módon, ferdén előreállva helyezkednek el.

Szőrzete meglehetősen durva és sűrű, évente általában kétszer-háromszor vedlik, amely okozhat kisebb bonyodalmat, ha lakásban tartjuk. Az akita bundája csillogó és tiszta, rajzolata tisztán kivehető. Erős jelleme miatt már egészen kicsi korától tanítani, fegyelmezni és nevelni kell, csak így válhat belőle kezelhető kutya. A család kedvenceként hajlamos néha elkanászodni és más kutyákkal agresszíven bánni, ha azonban türelmesek és megértők vagyunk, akkor igazán jó kapcsolatot alakíthatunk ki vele, melyet hűséggel és szeretettel hálál meg.

Angol elnevezés: Akita
Német elnevezés: Akita
Francia elnevezés: Akita
Spanyol elnevezés: Akita